Nem tagadhatjuk, hogy az ízek élvezete egy fontos örömforrás, nincs is ezzel semmi baj. De azért szögezzük le, hogy az evés elsődleges funkciója mégiscsak az, hogy üzemanyaggal lássuk el a testünket. Mégis, nagyon gyakran nyúlunk az ételhez akkor is, amikor valójában nem is vagyunk éhesek.
Miért eszünk, ha valójában nem vagyunk éhesek? Mit tud adni nekünk az étel azon túl, hogy csillapítja az éhünket?
Csaknem mindenkivel előfordult már, hogy bizonyos helyzetekben valamilyen felbukkanó érzelem hatására sóvárogni kezdett valamilyen étel után. Ezt hívják a szakemberek érzelmi evésnek.
Az érzelmi típusú evésnek alapvetően két funkciója van: a stressz levezetése és a jutalmazás.
A stresszevő ember a szorongását, félelmét, dühét, szomorúságát, magányosságát, tehetetlenségét, unalmát, fáradtságát, stb. próbálja különböző ételekkel elnyomni. Szó szerint: lenyomja a torkán! Az ételhez fordul, hogyha elborítják az érzelmei, hogy néhány perc erejéig átélhesse a megnyugvást, a biztonságot, a komfortérzetet vagy éppen a vigasztalást -- azt az illúziót, hogy amíg eszik, addig minden rendben van. A másik helyzet, amikor az evést egyfajta jutalomként alkalmazzuk. Ennek egyik oka lehet az, hogy gyermekkorban a környezetünk az ételt rendszeresen prémiumként használta olyan helyzetekben például, amikor ötöst hoztunk, és elvittek minket egy gyorsétterembe (ahol további jutalomként műanyag mütyüröket és papírkoronát kaptunk a menühöz); vagy ha nem sírtunk a doktor néninél, akkor kaptunk egy fagyit vagy gumicukrot; ha pedig elestünk, és lehorzsoltuk a térdünket, nagyi vigasztalásképpen adott egy kis csokit.
Ha megeszem a barátnőmmel egy sütit a cukrászdában, akkor érzelmi evő vagyok? Avagy mikortól lesz ebből probléma?
Az elején említettük, hogy az evés egy örömforrás, és egyben szociális kapocs is azokkal, akik fontosak nekünk. Nem azzal van a baj, amikor a barátnőnkkel megeszünk egy sütit együtt a cukrászdában, és közben megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat. Problémává ez akkor lesz, amikor az érzelmi evés már automatizmussá, kontrollálhatatlanná válik, és már nem is tudatosul bennünk, hogy a felbukkanó érzelmeinket akarjuk étellel kúrálni, vagy ha még tudatosul is, egyszerűen nem vagyunk képesek más megoldást választani erre.
A következő részben arról lesz szó, hogyan különböztethető meg az érzelmi éhség a fiziológiás éhségérzettől.