És hogy mit is tanulhatunk mi, emberek a macskáktól?
Leginkább azt a tulajdonságukat, ahogy teszik a semmit. És mindezt a legnagyobb átéléssel, mármár pimaszul és szemtelenül.
Hányszor okoz neked lelkifurdalást, amikor csak -- amolyan hasznot nem hajtó lény vagy? Kibírnál akár csak öt percet így február vége felé, mondjuk egy szélvédett fal előtt? Úgy, hogy az arcod a nap felé tartod, és csak hagyod, hogy melegítse a korai napsugár? „Carpe Diem” – Élj a mának! -- mondja Keating tanár úr a Holt Költők Társasága c. filmben.
Tudom, hogy elfoglalt vagy. De én most öt percről beszélek. Öt perc tudatos semmittevés. Csak élvezni a pillanatot. A napod ezernégyszáznegyven percből áll. Ebből öt percet. Marad még ezernégyszázharmincöt perced! Mersz-e úgy pihenni a nap folyamán, hogy csak úgy nézel ki a fejedből? Tudsz-e úgy pihenni, hogy közben nincs késztetésed előkapni a telefonodat a zsebedből, hogy a már amúgy is kiégett agyaddal reflexből végigfuss a facebookon? Mersz-e úgy pihenni, hogy nem használod ürügyül az „Innom kell egy kávét!” vagy „El kell szívnom egy cigit!” fedőcselekvéseket? Mert egyébként nem lehet csak úgy pihenni, szemlélődni. Nem lehet csak úgy létezni! Mindenképpen kell csinálni valamit. Mindenképpen KELL csinálni valamit? Tényleg?
